Test, lélek, misztikum, gasztronómia. önbizalom, pszichológia, szeretet

"Ép testben, ép lélek". Horváth Éva vagyok. Tükörképek, Lélekfonalak, és két gasztronómiai könyv szerzője.

Könyvajánló a Családi Lapban


Elérkezett a mai nap, és ahogyan ígértem, megosztom a korábban beígért posztot. Nagy öröm ért, amikor megtudtam, hogy könyvem a Lélekfonalak bekerült a Családi Lap könyvajánlójába. Az újság holnaptól érhető el a hírlapárusok standjain. Részletes ajánló az újságban olvasható. Vegyétek, olvassátok, ajánljátok mindenkinek! Köszönöm!

url.jpg

 

Minden értünk történik

 

Rájöttem, hogy valóban a dolgoknak úgy kell történniük, ahogy történnek, és minden értünk történik. Sokszor rágódtam azon, hogy ennek vagy annak a dolognak nem úgy kellett volna megesnie, de amikor lehiggadtam, rájöttem, jó, hogy ez így történt. Ennek így kellett történnie.
Igaz, a pszichológia is ezt tanítja. Az is benne van a tanításban, hogy mindenki azt kapja vissza az élettől, amit belefektetett. Van, aki a jót, van, aki a rosszat. És minden csak idő kérdése, hogy ki, mikor és milyen formába kapja vissza mindazt, amit a saját életében megtett.
Amióta pozitívan gondolkodom, teljesen megváltozott az életem, és más mércével is mérem. S ezt már kívülálló emberek is észrevették rajtam. Más dolgok lettek fontosak számomra, és előtérbe kerültek azok az apró örömök, amelyeket sokszor észre sem vettem.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor ebben a könyvben folytatódik az írás:http://publioboox.com/…/tukorkepek-avagy-egy-lelekbuvar-ele…

 

onbizalom-1000x675.jpg

 

Kimondott szavak ártalmai

gg_5.jpg

 

Életünkben sokszor nem is gondolunk arra, hogy a meggondolatlan szavainkkal milyen mély sebeket ejtünk bizonyos emberek lelkében. Nagyon sokat árthat így a szülő, tanár, barát, vagy később a főnökeink, munkatársaink. Az életre szóló traumákat elsősorban a szüleinktől kapjuk, majd
az iskolában a tanárainktól. Bizonyára nincs olyan ember, aki az életében ne tapasztalta volna meg, hogy a meggondolatlanul kiejtett mondatok milyen kártékonyak tudnak lenni. Olyan az, mint amikor egy vírus megtámadja a számítógépet. A különbség csak annyiban más, hogy mi emberek évekig küzdünk e problémák megoldásával, és van, akinek sikerül ezen túllépnie, és van, akinek nem.
(részletesebben itt olvashatsz a témában. Lépj be erre az oldalra:http://publioboox.com/…/tukorkepek-avagy-egy-lelekbuvar-ele…

Megjelent könyveim: 

 

resize.php.jpg11392785_968857679813902_9131755619856540152_n.jpg

borito1.jpgElérhető: www.pubioboox.com

 

Gasztrónómiai könyveim és egy kis ízelítő képekbenfinomsagok.jpgdobos.jpgszulofoldem_paloc_etelei_153x225.jpgcsoroge_-_hungarian_crispy_crullers_27033.jpg

Könyvek megvásárolhatóak: www.publioboox.com

 

Miért fordulnak az emberek a spirituális tanításokhoz?

Az emberek boldogtalanok, és egyre jobban azzá válnak. Valami hiányzik az életükből, annak ellenére, hogy anyagilag mindenük megvan. A boldogtalanság meglétét leginkább a nők fedezik fel elsőként. A férfiak az ilyen dolgokkal kevésbé foglalkoznak, hiszen ha nem érzik jól magukat a bőrünkben, akkor a bánatukat úgy oldják meg, hogy felfogják a boros poharukat.

Ezzel ellenben a nők fogékonyabbak a változtatásra, és a spirituális gondolkodás mód elsajátítására.Azért is van az, hogy egy-egy ilyen előadáson legnagyobb számmal nők vesznek részt. Viszont sokan elvesznek a spirituális tanítások közepette. Elolvassák a könyveket, meghallgassák az előadásokat. Azt mondják de szép, de jó mindez, és marad minden a régiben. Megfigyeltem, hogy sokan azzal sincsenek tisztába, hogy mit takar az igazi FÉRFI, és igazi Nő fogalma. Szeretet, és szerelem megélése, és sorolhatnám tovább. Bármilyen önfejlesztő előadásra el lehet menni, de igazi változás csak akkor jön el, ha lélekben készek vagyunk magunkat, döntéseinket felvállalni. Ha felelőtlenek, gyávák, és nem akarunk felnőni, mert az fájdalommal jár, akkor megmaradunk kisfiúnak, vagy kislánynak.

tumblr_lz9hu8g79n1qipu41o1_500_large.jpg

 

 Irigység, rosszindulat

Az irigység, a rosszindulat a gonoszság meglétéből indul ki. És miért is válik az emberek döntő része gonosszá? Hiszen senki sem születik gonosznak. A gonoszság alapvetően a lustaságból indul ki, és hozza magával mindazon személyiségvonásokat, amelyek ebből származnak, mint az irigység, rosszindulat. A gonoszság kialakulásának a táptalaja a lustaság. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy az embereknek többféle hozzáállása van az élete alakulását illetően.
(ha írásom felkeltette az érdeklődésedet, akkor itt bővebben olvashatsz a témát illetően: http://publioboox.com/hu_HU/lelekfonalak

 

irigy_5.jpg

 

 Író-olvasó találkozó képekben: Eger, Bródy Sándor Megyei Könyvtár

10697215_788863571192262_2359392457602107798_o.jpg

 

dsc04092.jpg

 

 dsc04119.jpg

 

 dsc04116.jpg

 

 Szerzői interjú az Index-en

Interjúhétfő - Vendégszerző: Horváth Éva

2016.04.11. 08:21 :: T. C. Lang

Újra hétfő van, ezért - ahogyan már megszokhattátok, és a múlt heti, több mint 12000 megtekintést elérő interjúra való tekintettel - ismét alaposan kifaggatok egy írót a kezdetekről és az ihletről, az alkotási folyamatról és a könyvkiadásról - és még sok másról. Olvassátok, tanuljatok, osszátok! :)

Én vagyok a kérdező fél, partnerem pedig Horváth Éva, akit jól ismerhettek receptkönyveiről és az emberi lélek rejtelmeit boncolgató írásairól. Március közepén Macskamisztikum címmel jelent meg legújabb kötete, és már javában dolgozik a következő művén.

Te is írsz?
Szeretnéd, hogy megismerjenek?
Jelentkezz te is interjúalanynak a tclang@tclang.hu email címen!

Horváth Éva

 

TCL: Honnan jött az indíttatás a betűvetésre?

HÉ: Már a húszas éveimben is éreztem vonzalmat az írás iránt. Volt egy olyan időszak az életemben, amikor újságíró szerettem volna lenni. Indult is akkortájt a közeli városban egy újságíró tanfolyam, ahová jelentkezni szerettem volna, de az anyám lebeszélt e tervemről. Én pedig gyáva, befolyásolható egyén voltam, így az álom csak álom maradt.

TCL:  Milyen életesemények sodortak az írás felé?

HÉ: Több mint két évtizeden át dolgoztam idegenvezetőként, tárlatvezetőként. Szerettem a munkámat, de egyszer csak azt vettem észre, hogy kezdek kiégni. Tudtam, hogy mást szeretnék csinálni, és több tudás van bennem, mint amit az adott munka megkívánt tőlem. Munkahelyi és egyéb problémák megoldásához kértem segítséget, és szakemberhez fordultam. Ő pedig nem volt más, mint dr. Csernus Imre. A beszélgetésünk alatt mondtam el neki, hogy érdeklődöm a pszichológia és az írás iránt. Mivel a pszichológia szak elvégzése anyagiak miatt szóba sem jöhetett, ő azt válaszolta, hogy írjak. Ekkortájt kezdtem el blogolni. Ennek már lassan hat éve lesz.

TCL: Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?  

HÉ: Az első könyvem három-négy hónap alatt készült el. Ez, úgymond, gyorsan ment, mert a blogom írásait gyűjtöttem össze, és raktam át Wordbe.

TCL: Miből merítesz ihletet az íráshoz?

HÉ: Az ihletet mindig az élet adja meg számomra. Írói berkekben ezt úgy mondják, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni.

TCL: A március közepén Macskamisztikum címmel megjelent könyveden túl eddig két receptes köteted, illetve két, az emberi lélekkel foglalkozó műved jelent meg. A misztikum, a konyha vagy a "lélekbúvárság" áll közelebb hozzád?

HÉ: A misztikum és a „lélekbúvárság” áll igazán közel hozzám. Ettől függetlenül a konyhában is feltalálom magamat, ezért adtam ki két receptkönyvet is.

TCL: Tanultál pszichológiát, vagy inkább az élettapasztalatodat használtad fel a lélek rejtelmeit boncolgató könyveidben?

HÉ: Egyetemi szintű pszichológiát nem tanultam, de több szakembernek a műveit olvastam, és jártam ilyen témájú előadásokra. Csak néhány név a sok közül: Csernus Imre, Bagdy Emőke, Popper Péter, Vekerdy Tamás, Szili Nóra, Belső Nóra stb. A könyveim témáját illetően a saját élettapasztalataimra hagyatkoztam, és oly formán, hogy így mutassam be a lélek rejtelmeit. Vagyis hogy egy-egy életesemény, élethelyzet megtörténése milyen reakciókat vált ki a lélekben.

TCL: Végzel kutatómunkát, mielőtt tollat ragadsz?

HÉ: Kutatómunkát nem végzek, de sok szakembertől megerősítéseket kaptam a tanításaik réven, hogy igencsak jól látom azon témákat, amiket a könyveimben kifejtek.

TCL: Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád?

HÉ: Inkább hullámokban tör rám. Amikor kitalálok egy témát, akkor képes vagyok mindennap írni valamennyit. Hajt a buzgóság. Az ihlet pedig legtöbbször este, lefekvés után jön, és reggel gyorsan papírra is vetem a gondolataimat.

TCL: Mennyire szerkeszted meg, építed fel a könyveid menetét?

HÉ: Mivel az első két könyvem nem egybefüggő témát taglal, hanem külön-külön fejezetekből áll, így nem kellett felépítenem a könyvemet. A Macskamisztikum esetében viszont kronológiai sorrend alapján írtam le a történeteket.

TCL: Szembesülsz nehézségekkel az alkotófolyamat során?

HÉ: Az írás számomra öröm, kikapcsolódás, és a gondolataim, érzelmeim kiadása. Ebből kifolyólag nincsenek nehézségeim e területen.

TCL: Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?

HÉ: Sem tesztolvasóim, sem tanácsadóim nincsenek. Bár az igazat megvallva, az utolsó könyvemnél kértem véleményeket borító, illetve fülszöveg kapcsán.

TCL: A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?

HÉ: A borítóimat mindig szakemberek tervezik. Ezt a munkát a kiadó grafikusai végzik el, és nagyon jól. Én elégedett vagyok az eddigi munkájukkal. A későbbi könyveim borítóját is ők fogják tervezni.

TCL: Van olyan személy, akinek a rád tett benyomása tükröződik a műveidben?

HÉ: Igen, van. Mégpedig dr. Csernus Imréé. A könyveimben észrevették az olvasók, hogy időnként olyan „csernusos” vagyok. Ez nem véletlen, hiszen őt tartam a tanítómesteremnek.

TCL: Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről?

HÉ: Sajnos mindenütt a pénz beszél. Ha rendelkezel egy-másfél millió forinttal, akkor bármilyen stílusú könyvet kidobnak a piacra, még a nagy kiadók is. Azért van az, hogy az ismert kiadók is kiadnak silány termékeket. A lényeg az, hogy a könyv témájára legyenek vevők

TCL: Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyveidet?

HÉ: Nos, több kiadót megkerestem, mielőtt kiadtam az első könyvemet. A végső ok a drága kiadási költség volt, és a nagy példányszámú nyomtatás, amely nem biztos, hogy vevőre talál. Ezen okok megléte miatt választottam a Publio Kiadót, ahol nincs raktáron álló könyvkészlet, mert csak annyi példány készül, amennyire vevő van.

TCL: Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?

HÉ: Rossz hozzáállás az, hogy magánkiadásban csak gyenge, silány minőségű könyvek jelennek meg. Ilyen könyvek a nagy kiadóknál is vannak szép számmal. Ezen kiadóknál pedig a pénz beszél.

TCL: E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?

HÉ: Lépést tartok a technikai fejlődéssel, és nem vagyok az e-book ellensége. A fiatal generáció már bárhol, bármikor tudja ilyen formátumban olvasni a könyveinket. Én személy szerint nyomtatott könyv párti vagyok. Akkor veszem a kezembe, amikor akarom, és akkor teszem le, amikor akarom, és tudom, hogy hányadik oldalon tartok az olvasással.

TCL: Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?

HÉ: Már korábban tettem arról említést, hogy huszonnégy éven keresztül dolgoztam az idegenforgalom területén, azonban jelenleg nem dolgozok, így több időt tudok szentelni az írásra és könyveim marketingezésére.

TCL: Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?

HÉ: Nem tartom magamat művészléleknek, inkább gyakorlatias vagyok. Nem tevékenykedek, és korábban sem tevékenykedtem más művészeti ágakban. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok, és még könyvet is adok ki.

TCL: Te magad mennyire szeretsz olvasni?   

HÉ: Mostanság kevés időm jut olvasásra, hiszen vagy írok, vagy a könyveimet marketingelem. Azon kívül a mindennapos dolgaimat, ügyeimet is el kell intéznem. Fiatalabb koromban sokat olvastam, főleg külföldi szerzők műveit és a világirodalom remekeit. Az elmúlt évek során változott az érdeklődési köröm, és leginkább pszichológiai és ezoterikus könyveket olvastam, így fejlesztve a tudásomat.

TCL: Van kedvenc könyved?

HÉ: Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame, Émile Zola: Állat az emberben, Reymont: Parasztok, Martin Andersen Nexö: Ditte, az ember lánya - hirtelenjében ennyi jutott az eszembe.

TCL: Mely művek tettek rád mély benyomást?

HÉ: A Párizsi Notre-Dame és az Állat az emberben című könyvek voltak rám nagy hatással. Az első azért, mert akkor döbbentem rá, hogy nem szabad ember és ember között különbséget tenni, mert többször egy fogyatékkal elő emberben több szeretet lakozik, mint az egészséges emberben. Lásd a Notre-Dame-i toronyőrt. Az utóbbi pedig azért, mert rájöttem, hogy minden emberben egy-egy állat lakozik. Ez az állat pedig akkor tör felszínre, amikor az embernek az élete veszélybe kerül, és meg kell védenie magát. Az állati ösztönök pedig akkor is előjönnek, amikor egy szexuális kapcsolat az egyik fél részéről nem valósul meg.

TCL: Hogy viszonyul a családod az íráshoz?

HÉ: Egyedül élek, így nincs, aki beleszóljon abba, hogy írok, és hogy mit írok.

TCL: Melyik a kedvenc saját műved?

HÉ: Nehéz kérdés, hiszen a szerzőnek minden „gyereke” kedvenc. Így vagy úgy, de mindegyikhez fűzi valamilyen emlék. Nehéz választani, de most úgy érzem, hogy a Macskamisztikum a kedvenc, hiszen írás közben is gyakran törtek fel belőlem érzések egy-egy történet elmesélésekor.

TCL: Melyik sütemény és/vagy palóc étel kerül a leggyakrabban az asztalodra azok közül, melyeket csokorba foglaltál a receptkönyveidben?

HÉ: Rákóczi-túrós, képviselőfánk, babapiskóta. Ezeket gyakran megsütöm. A palóc ételek közül pedig a túrós-tejfölös krumpliganca, a szilvalekváros krumplilángos, a túrós-tejfölös begyerő és a savanyú aszalt gombaleves.

TCL: Milyen visszajelzések érkeztek hozzád a könyveid kapcsán?

HÉ: A könyveim kapcsán a visszajelzések elég jók. Úgy a valós életben, mint a virtuális térben. Az emberek jobban el merik mondani a véleményüket személyesen, mint a neten. Érkezett már értékelés a kiadó, a Bookline, a Líra, a Libri oldalára is, valamint a moly.hu közösségi oldalra.

TCL: Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?

HÉ: A kritikákat, javaslatokat megfogadom, ha azok építő jellegűek. Az első könyvem esetében voltak durva támadások is, de persze nem kell, hogy mindenkinek tetsszen a könyv. Mivel nem regényt írok, így sokan magunkra ismertek a leírt történetekből, és fájt az olvasóknak az igazság. De ez jó, mert valamilyen felismerés már megszületett az agyukban. A Tükörképek c. könyvem első kiadása korrektúrázás nélkül jelent meg, és sok volt az elütési hiba. Ezt szóvá is tették az olvasók. Azonban tavaly nyáron átesett egy alapos korrektúrán a könyv, és így a Líra üzletekben már nyomtatott formában is megvásárolható.

TCL: Nemrég jelent meg Macskamisztikum című könyved. Honnan jött az alapötlet? Kiknek ajánlod?  

HÉ: A Macskamisztikum alapötlete onnét jött, hogy a Facebookon nagyon sokan kedvelik a macskás, kutyás megosztásokat. Ezen felbuzdulva jött egy ötletem. Mi lenne, ha a macskákról írnék egy könyvet? És akkor úgy döntöttem, hogy megírom azokat a történeteket, hogy a macskák mire képesek, és mennyire szerethetők rendkívüli képességeik miatt. Amikor karácsony előtt papírra vetettem az első mondatokat, még nem tudtam, hogy mi lesz a könyv címe. Csak írtam, ahogyan előjöttek a történetek bennem. Közben szétnéztem a borítóképek kínálatában, és akkor akadtam rá a jelenlegi borító alapképére. És ebből kifolyólag lett a mű címe a Macskamisztikum. Ajánlom mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, azoknak, akik szeretik a macskákat, és érdeklődnek a macskák rendkívüli képességei iránt.

TCL:  Van macskád?

HÉ: Jelenleg két macskám van. Mindketten lányok. Három és fél évvel ezelőtt négyen voltak. Kék öves, az apa, aki már sajnos nem él; Őzike, az anya, aki a legjobb barátom és lakótársam is volt egyben - őt nemrég vesztettem el; valamint két lánygyermekük. A könyvem erről a macskacsaládról és misztikus viselkedésükről szól.

TCL: Mik a terveid a jövőre nézve?

HÉ: Mindig azt mondom, hogy nem lesz több könyv. De eme fogadalmam csak ideig-óráig tart. Akit egyszer megcsap az írás szele, az nem tud vele felhagyni, és mindig evés közben jön meg az étvágy, ahogy szerzőtársam Brátán Erzsébet fogalmazott egyszer. Természetesen írok, de nem folytatásos lesz a téma. A következő könyvem az emberi szabadságról fog szólni. Hogy milyen érzés az, amikor az ember még gyerekként szabad, és hogy veszíti el azt felnőttként. És vajon vissza tudja-e felnőttként szerezni az elveszett szabadságát. Mindezeket a saját, megélt tapasztalataim alapján fogom megírni. A könyv címe a Szabadság illata lesz.

TCL: Mit tanácsolsz kezdő íróknak?

HÉ: Nos, azt mondom, hogy írjanak bármit, amit el szeretnének mondani. Írják ki az érzéseiket, gondolataikat magukból. Kezdetnek jó a blog, ha pedig az már ismert, és kedvelik az olvasók, akkor lehet gondolkozni a könyvkiadáson. Az első könyvet érdemes szerzői kiadásban kiadni, mert így hamar véleményt alkotnak róla, és sokat lehet abból tanulni, a kívülállók látnak el hasznos tanácsokkal. Később pedig, ha a könyv hoz anyagi hasznot, akkor érdemes nagy kiadóknál is próbálkozni. Én jelenleg így látom a helyzetet. Bátraké a szerencse!

TCL: Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok!

Horváth Éváról és könyveiről további információkat találhattok a blogján és Facebook-oldalán.

 Te is írsz?
Szeretnéd, hogy megismerjenek?
Jelentkezz te is interjúalanynak a tclang@tclang.hu email címen!

Ne maradjatok le az interjúsorozat többi részéről, melyet ide kattintva érhettek el!

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet is szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Nem tudjátok mit olvassatok? Segítek!

 

 10697215_788863571192262_2359392457602107798_o.jpg

                           A szerző: Horváth Éva

 

 Bennünk rejlő tudás, képesség

Amikor a gyerek felnő, és a nehézségek ellenére lesz elég bátorsága, önbizalma, akkor igenis addig fog dolgozni saját magán, amíg meg nem valósítsa az elképzeléseit, vágyait a benne szunnyadó képességeinek segítségével, és utat enged a benne lakozó tudásnak. Általában ez a negyvenes-ötvenes életévek környékén szokott bekövetkezni. Akkor már az ember tudja, hogy valójában mit szeretne csinálni az életében. De vannak, aki azt mondják, hogy már öregek ehhez. Ez csak kifogásgyártás. Soha semmi nem késő, legyünk akárhány évesek.
Valamilyen tudás, képesség bennünk lakozik már a születésünk óta, és ott is marad halálunkig, akkor is, ha nem valósítjuk meg az álmainkat. Erről szól az élet.
(ha érdeklődsz a téma után, itt olvashatsz róla bővebben:http://publioboox.com/hu_HU/lelekfonalak

 

tree_of_half_life.jpg

 

Mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd


Egy jó ideje, én minden napomat úgy indítom, hogy az életem erről az egy napról szól mindig. Lehet rossz, csúnya idő, családi-munkahelyi problémák vagy bármi más, én mindig arra törekszem, hogy a legkevesebb időt töltsem el a negatív dolgok megélésével. A rosszban pedig lássam meg a jót is, mert semmi nem történik véletlenül az életünkben. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, hogy így gondolkozzunk, kell néhány hét, hogy az agy át tudjon programozódni. Nagyon kemény koncentrációt igényel, nemcsak addig, amíg az agyunk átáll, hanem napról napra.
És mindig gondoljunk bele, hogy az adott nap már többé soha nem lesz az életünkben. Meg lesznek továbbra is a hét napjai, ünnepei, évszakai. De 2011. november 12. már az életünkben soha nem lesz. Ezért éljük meg a napjainkat úgy, hogy számunkra mindig a legjobb legyen.
(hogy hogyan érhető el az írásban leírt lelki állapot? Az alábbi könyvben részletesebben olvashatsz róla!) http://m.publioboox.com/…/tukorkepek-

 

avagy-egy-lelekbuvar-e…breakdancer-vector-6-1194702-m.jpg

 

 Érintések fontossága az életünkben

Én szeretem, ha egy férfi meg tud érinteni. Itt elsősorban a fizikai érintésre gondolok. Simogatások, ölelések, magához szorítás, cirógatások. Ezek az érintések nagyon jó érzést váltanak ki a nőben. Ezt nehéz leírni, érezni kell.

Ha érdeklődsz a téma iránt itt olvashatsz róla bővebben: http://publioboox.com/hu_HU/lelekfonalak

39y4pwda_szerelem1.jpg

 

 Amikor a zöld szemű szörny felüti a fejétA féltékenység nem szól másról, mint a birtoklási vágyról. Az egyik vagy a másik fél birtokolnia akarja a másikat. Úgy tartja, hogy a párja a tulajdona, és eszköze. Pedig a házasság nem erről szól. Ott sem egyik, sem másik fél nem birtokolhatja a másikat. A házasságban fontos a szabadság megléte, vagyis meghagyom a másik fél szabadságát, és nem akadályozom őt személyességében. Tény, hogy a férfiakban mindig is élt a birtoklási vágy, mert ő a fej. És miért nem veszik észre a párok a másik félben ezt a féltékenységi hajlamot korábban? Két magyarázatot találok rá. Az egyik a szerelem, és akkor az ember fia-lánya nem lát nem hall. A másik az emberi vakság, amelyről előzőleg már írtam. Nem akarom, vagy nem tudom észrevenni, mert akkor talán nem megy férjhez a lány. És akkor beszéd tárgya lesz.
(ha szeretnél többet tudni a féltékenység jeleiről, akkor ebben a könyvben megtalálod az ifnót) http://publioboox.com/…/tukorkepek-avagy-egy-lelekbuvar-ele…

 

green_eyed_monster.jpg

 

 A virtuális világ rejtelmei

Valljuk be őszintén, hogy a lelkünk mélyén sokan irigyek vagyunk: miért tegyek jót a másikkal, ha nekem ez nem sikerült? Mások örömének örülni nagyon ritka dolog. Mondhatom úgy is, hogy olyan ez az állapot, mint a „fehér holló” látványa. De ezzel sincs semmi baj, mert emberek vagyunk. Ki ilyen, ki olyan tulajdonságokkal van felvértezve. De akkor ne mutassunk a másik felé azt, hogy milyen jók, megértőek, segítőkészek vagyunk. És hol hasznosítják azokat a sokféle okos, jó, tanulságos megosztásokat, amelyeket ezerrel lájkolgatnak emberek? Meglátásom szerint sehol.

(ha szeretnél többet tudni a virtuális világ rejtelmeiről, itt olvashatsz bele a könyvbe) http://publioboox.com/…/tukorkepek-avagy-egy-lelekbuvar-ele…

virtualis.jpg

 

 

 

 



 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 14
Heti: 27
Havi: 177
Össz.: 32 869

Látogatottság növelés
Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Test, lélek, misztikum, gasztronómia. önbizalom, pszichológia, szeretet - © 2008 - 2024 - horvatheva-konyvei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »